Kevés hely érződik Egyiptomban olyan távolinak vagy olyan valószerűtlennek, mint Abu Szimbel. Az ország legszélére érkezel, ahol a sivatag a Nasszer-tó kék kiterjedéséhez ereszkedik le, és Szudán épp a horizonton túl fekszik. Az ambíció léptéke itt kétszeresen is megdöbbentő: először, hogy II. Ramszesz több mint háromezer évvel ezelőtt elrendelte, hogy ekkora kolosszusokat faragjanak egyenesen egy núbiai sziklafalba, és újra, hogy az 1960-as években mérnökök az egész emlékművet tömbökre fűrészelték, és darabonként, számozottan magasabb talajra emelték az új gát emelkedő vizei fölé. A két történet együtt a hely zsenialitása.

A Nagy Templom négy ülő Ramszesz-kolosszussal jelenti be magát, mindegyik a bejárat fölé magasodva, istenek nyugalmával tekintve ki a tó fölött. Lépj el közöttük a sziklába, és a hegy elnyel — egy oszlopszobrokkal szegélyezett csarnok, a fáraó csatáival faragott falak, és mélyen belül a szentély, ahol négy istenség ül a sötétségben. Évente kétszer, február 22. és október 22. körül, a hajnali nap végigfut a templom hosszán, hogy megvilágítsa őket. Mellette áll a kisebb Nofertari-templom, amelyet Hathornak szenteltek, ahol egyszer a királynét éppolyan magasra faragták, mint a királyát.

A legtöbb látogató megérkezik, megnézi a templomokat, és pár órán belül távozik, ami kár, mert Abu Szimbel azokat jutalmazza, akik elidőznek. Maradj az esti hang- és fényjátékra, amikor a homlokzatok vászonná válnak a régi történethez, amelyet színben és hangban mesélnek el. Még jobb, ha töltesz egy éjszakát: a kis núbiai falunak megvan a maga szelíd ritmusa, és az Eskaleh-ben, egy vályogtéglás ökoszálláson a tó partján, núbiai ételt ehetsz, és nézheted, ahogy a fény változik a víz fölött. Egyes utazók Nasszer-tavi hajóúttal érik el a templomokat, a víz felől siklanak be, ahogy a kolosszusok előttük emelkednek.