Rosetta — arabul Rasíd — Egyiptom egyik legcsendesebben figyelemre méltó városa, és egyúttal az egyik legkevésbé látogatott. Ott fekszik, ahol a Nílus nyugati ága ezer mérföldes útja után végül a Földközi-tengerbe veti magát. Egykor virágzó kikötő, amely felülmúlta Alexandriát, ma kecses, fakult nyugdíjas korba csúszott, nagy korát megőrizve, semmint elsöpörve. A város világszerte híres egy tárgyról, amely már nincs itt: a rosettai kőről, a sötét gránit lapról, amelynek három írása megfejtette a hieroglifákat, és velük együtt az ókori Egyiptom egész elveszett nyelvét.

Ami Rosettában fennmaradt, az olyan építészet, amelyet sehol máshol nem látsz — magas, oszmán kereskedőházak, jellegzetes vörös-fekete téglából, merész mintákba rakva, faragott faernyőikkel és nagyszerű homlokzataikkal a város kereskedelmi fénykorának feljegyzései. A legszebbek, mint a gyönyörűen helyreállított Arab Kily-ház, látogathatók. A várostól északra áll a Fort Julien, az erőd, ahol 1799-ben francia katonák ásták ki a híres követ. Másutt az évszázadok szelíden rétegződnek: a régi Zaghloul-mecset oszloperdejével, a patinás Abu Shahin-malom, és a város peremén a tágas, párás pont, ahol a folyó árama találkozik a nyílt tengerrel.

Rosetta egy ráérős bolyongást jutalmaz. A házakon és az erődön túl kevés a formális látnivaló; a gyönyörűség egy hétköznapi delta-város textúrájában rejlik, amely véletlenül átitatódott történelemmel — halászcsónakok a folyón, az imára hívó szó a cserepes háztetők fölött, teáspoharak árnyékos sarkokon. Lent a víznél egyszerű grillek szolgálják fel a Nílus és a tenger napi fogását, kenyérrel és salátával egyszerűen elfogyasztva. Kevés külföldi látogató teszi meg az utat, és épp ez a varázsa: egy hely, amely minden történelemkönyvben kiérdemelt egy lábjegyzetet, és csendben teszi a dolgát a jelennel.