Port Szaid a Szuezi-csatornából született, és sosem felejtette el. Az 1850-es években a nagy vízi út földközi-tengeri kapujaként alapították, és kozmopolita szabadkikötővé nőtte ki magát, ahol minden óceán hajói és tengerészei áthaladtak — és ez a tengeri hetvenkedés máig meghatározza. Az égvonal elegáns gyarmati épületek felvonulása mély faerkélyekkel és zöld kupolás sziluettekkel, egy olyan tengerpart előterében, ahol még most is konténerszállítók és tankerek siklanak el méltóságteljes menetben a csatorna felé tartva és onnan vissza. Olyan város ez, amely örökkön valahol a perem szélén érzi magát, a tenger és a világ többi része között lebegve.

A vízi út a látványosság, és a város arra van berendezve, hogy nézze. A nagy Szuezi-csatorna Hatóság épülete, három zöld kupolájával koronázva, egy világi székesegyházként uralkodik a csatorna bejárata fölött. A front mentén fut a korzó, ahol az egész város sétál, hogy nézze a hajózást, és a rakpartjáról a kis Port Fuad-i komp ingázik át a csatornán — egy ingyenes, kétperces átkelés, amely technikailag Afrikából Ázsiába visz és vissza. A De Lesseps-talapzat a csatorna francia mérnökét idézi fel, míg a Port Szaid-i hadtörténeti múzeum és a gyarmati negyed fényképezésre csábító utcái töltik ki a történet többi részét.

Port Szaid könnyedén és örömmel viseli szabadkikötő-identitását. A vásárlás a vámmentes övezetben régóta fennálló helyi sport, az olyan nevezetességek körüli belvárosi utcák pedig, mint az El Borg és a Gianola, kávézóktól és régi cukrászatoktól zsonganak. A tenger gyümölcsei a nagy alapétel — a halpiac látja el a front menti éttermeket, és a vacsora azt jelenti, ami aznap befutott, sütve vagy rántva. Este az erkélyes homlokzatok izzanak, a családok a korzón sétálnak, és az elhaladó hajók fényei sodródnak a sötét vízen át. Minden ipari rendeltetése ellenére laza, sós levegőjű város ez, amely boldogan él a tenger ritmusa szerint.