Marsza Matruh a nyárért létezik, és alig is tesz úgy, mintha másért. Néhány meleg hónapra a beduin város Egyiptom legészaknyugatibb partján megtelik családokkal, akik nagy díját hajszolják — védett öblök sorát, ahol a Földközi-tenger valószerűtlen tejszerű jádezöldre vált a csont színű homok fölött. Szezonon kívül az üdülők bezárnak, és a szél süvít az üres utcákon át, de júliusban a korzó éjfélig zsong, a strandok napernyők mozaikjai, és az egész hely szívvel-lélekkel átadja magát a napnak, a sónak és a tenger gyümölcseinek. Igénytelen, kissé nyers a szélein, és épp ezért szeretik.

A part a vonzerő, és ennek fő látványossága az Agiba strand — az agiba „csodát” jelent —, egy apró öböl, amelyet okkersárga sziklák kereteznek, egy meredek ösvényen lejutva egy szinte valószerűtlen tisztaságú vízhez. Ugyanezen part mentén nyugatra fekszik Kleopátra strandja a maga sziklamedencéivel és sóból faragott íveivel, és a legendákkal teli Rommel strandja, a barlang alatt, amelyet a Sivatagi Róka állítólag főhadiszállásként használt, és amely ma egy kis múzeumnak ad otthont. Fényesebb kényelemért az Almaza-öböl előkelő üdülőket fűz fel egy nyugodtabb lagúna mentén. Vissza a városban az El-Obayed strand és a hosszú korzó tartja boldogan a tömeget.

Az esték azok, ahol Matruh megmutatja a valódi jellemét. Ahogy a hőség felenged, a családok kiözönlenek a korzóra, a gyerekek a sekélyest kergetik, és a faszén illata sodródik a tengerpartról. A halpiac szabja meg a vacsora ritmusát — kiválasztod a fogásodat, és megsütteted —, és az olyan régi vágású helyek, mint a Panayoti, egyszerűen tálalják, kenyérrel, salátával és citrommal. Koktélbáros éjszakai életből alig van; a gyönyörűség lassabb és közösségibb, egy város, amely a szabadban étkezik a csillagok alatt, mielőtt a rövid szezon fordul, és a part ismét elcsendesedik.