El Fajjúm a legkönnyebb menekülés Kairóból, amely még mindig másik országnak érződik. Alig 90 percre délnyugatra a fővárostól, nem igazi oázis, hanem egy hatalmas természetes mélyedés, amelyet a Nílusból kiágazó csatorna lát el vízzel — cukornád, gyümölcsösök és nádszegélyű tavak zöld tála a sivatagba ejtve. A kontraszt végzi el a munkát: az egyik percben egy poros országúton vagy, a következőben vízikerekek és madárvilág között, miközben a Szahara szürkésbarna sziklafalai emelkednek a termőföld peremén, és a fény lágyan ereszkedik a víz fölé.

A táj Egyiptom néhány legkülönösebb kincsét rejti. Egy órányira kint a homokon át fekszik a Wadi El Hitan, a Bálnák völgye — egy UNESCO-helyszín, ahol ősi bálnák megkövült csontvázai félig kibontva fekszenek a sivatag talaján, bizonyítékul, hogy a dűnék e tengere egykor szó szerinti óceán volt. Közelebb a Wadi El Rajan-vízesések iker-kaszkádjai zuhognak két sivatagi tó között, és Karanisz görög-római romjai őrt állnak Kom Aushimnál. Aztán ott van Tunisz falu a Karún-tó partján, egy hegyoldali tanya, amely fazekasok és művészek kolóniájaként találta fel magát újra, műhelyei nyitva mindenki előtt, aki betéved.

Az örömök itt lassúak és elemiek. Tölts egy éjszakát egy vályogtéglás agriszálláson a mezők között, vagy Tunisz falu egyik kis fogadójában, mint a Zad El Mosafer vagy a Lazib Inn, és a nap agyagban sült vacsorákkal és teljes csenddel csendesedik le. Kint a Varázstónál a dűnék egyenesen a vízhez ereszkednek, és a helyi időtöltés, hogy lehomokszörfözöl egy úszáshoz, majd elidőzöl egy naplementéért, amely lángra lobbantja az egész medencét. A madarászok a flamingókért és a vándorrajokért jönnek a Karún-tóhoz; mindenki lassabb pulzussal, és rendszerint egy-két cseréppel távozik.