Szent Katalin magasan ül a Sínai belsejében, gránit és vékony, tiszta levegő csendjében, mintegy 1600 méterrel a tenger fölött. Ez a félsziget teteje, egy hegyi szentély, ahol a hit és a kőszikla tizenöt évszázada összefonódott. A dzsabalíja beduinok, a kolostor őrzésére küldött szolgák leszármazottai, máig gyümölcsösöket gondoznak a vádikban, és olyan ösvényeken vezetik az utazókat, amelyeket a családjaik nemzedékek óta járnak. Maga a város kicsi és ráérős; az igazi nagyszerűség a körülötte lévő csúcsokban van, a köztük lévő csendben, és egy olyan sötét és csillagokkal zsúfolt éjszakai égboltban, amely szinte fizikainak érződik.

Mindennek a szívében áll a Szent Katalin-kolostor, amelyet a 6. században Justinianus császár alatt alapítottak, és egyszer sem hagytak el — a Föld legrégebbi folyamatosan működő keresztény kolostora. Megerősített falai között nő a Kivonulás könyvének égő csipkebokra, könyvtára pedig a korai kéziratok és ikonok egyik legnagyobb gyűjteményét őrzi. Fölötte emelkedik a Gebel Músza, Mózes hegye, amelyet hajnal előtt másznak meg a tevés ösvényen vagy a Bűnbánat nagyjából 3750 lépcsőjén, hogy a csúcsot akkor érd el, amikor a nap a kopár csúcsok tengere fölött felkel. Még magasabban van a Szent Katalin-hegy, egész Egyiptom legmagasabb hegye.

A legcsendesebb gyönyörűség itt sötétedés után jön, amikor a napi kirándulók elmentek, és a hideg leül. Az olyan táborokban, mint a Sheikh Mousa és a Fox, beduin házigazdák édes teát főznek nyílt tűz fölött, és kenyeret sütnek a parázsban, miközben a Tejút rendkívüli tisztaságban forog odafent. Egy idegenvezetővel töltött csillagleső éjszaka, minden elektromos fénytől távol, önmagában elég ok az utazásra. Öltözz melegen — még nyáron is élesen lehúzza a magasság a hőmérsékletet, ha a nap lement, és a sivatagi hideg a varázslat része.