Port Szafága jelvényként viseli dolgozókikötő-becsületességét — ez nem mesterséges üdülőszakasz, hanem egy valódi vörös-tengeri város, ahol foszfátteherhajók osztoznak a vízen a szörfösökkel és búvárhajókkal. A tempó lassú, a tömeg ritka, a vonzerő ráérős. Az emberek nemzedékek óta nem az éjszakai életért jönnek ide, hanem magáért a homokért: sötét, ásványi anyagokban gazdag szemcsék, amelyekbe a helyiek és a látogató betegek beássák magukat a nap alatt, népi gyógyír a pikkelysömörre és a merev ízületekre. Tedd hozzá a part egyik legkiegyensúlyozottabb szelét és a parttól távoli, tömegmentes zátonyok sorát, és Szafága a céltudatos utazó helyének mutatkozik.

A zátonyok az ok, amiért a komoly búvárok megteszik a hatvanegynéhány kilométeres kitérőt délre Hurghadából. A Panorama Reef függőleges falaival és a kékbe leereszkedő szürkésfutó-felhőivel rászolgál a nevére, míg a Tobia Arba — a Hét Sziklatorony — hét koralltornyot szór szét egy homokos lagúnán, amely búvárúszóknak és fényképészeknek egyaránt ideális. Az Abu Kafan, egy árammal söpört keskeny gerinc, az erősebb úszókat nyílt vízi találkozásokkal jutalmazza. A szárazföldön a gyógyhatású fekete homok napkúrás látogatókat vonz a Menaville Resort körüli strandokra, az állandó partmenti szellő pedig az öblöt Egyiptom egyik kiemelkedő szörftantermévé teszi.

Egy víztől távoli napra a keleti sivatag a Mons Claudianust rejti, egy távoli római bányát, ahol egykor császárok vágatták a szürke gránitoszlopokat, amelyek máig állnak Rómában — elhagyott barakkok és egy félig kifaragott oszlop fekszik ott, ahol a kőfaragók hagyták, csak egy hosszú sivatagi földúton elérhetően. Vissza a városban az esték szelíd dolgok: egy tányér sült hal egy kikötőparti kávézóban, a kivilágított teherhajók a part előtt, és egy üdülőfénytől el nem homályosított égbolt. Szafága nem produkál a látogatóknak. Egyszerűen csak teszi a dolgát, és hagyja, hogy te is ugyanezt tedd.